Skip to content

AJÁNLOTT SÉTAÚTVONALAK LÁTNIVALÓKKAL

A piactéren a Tisza szobor megtekintése  – Tovább haladva a Szabadság téren áll a Trianoni emlékmű – A Bajcsy Zsilinszky úton várja vendégeinket Tájházunk – Tovább haladva a Bajcsy Zs. úton a Köztársaság útra érkezve található a Nagykörűi Legendárium egy történetének táblája: UFO látogatások – a Temető előtt elhaladva több szobrot is megtekinthet a látogató: Krisztus szobor, Tűzangyalok, Szimbolikus kapuk, A teremtő – A Temetővel szembeni téren található egy Kopjafa Romzsa János emlékére – A Szabadság utcán tovább haladva található a Suttogó Fogadó Étterem és Lovasudvar, majd visszaérkezve a Főtérre a Látogató központot és az előtte álló Harcos szobrot, illetve a buszmegálló mellett az I. világháborús emlékművet tekinthetik meg, – Tovább haladva lassan visszaérkezünk a piactérre, közben várja vendégeit a Halász vendéglő, illetve a gyerekeket a mellette álló játszótér, melynek kapuja a nagykörűi szobrok, műalkotások listáját bővíti Napkapu – Ha tovább haladunk a Damjanich utcán, szintén egy étterembe botlunk: az egykori Nagy Bogrács Étterem ma Varga György Sajtháza. – Majd a gáton túl a Lombkorona Sétány, a Szabadstrand, a Kishajó Kikötő és a Tisza parti Strandbüfé várja a látogatókat, a Kikötőnél pedig a Nagykörűi legendárium egy újabb története olvasható: Őskori dinoszaurusz leletek

-A Látogatóközpontot és az előtte álló Harcos szobrot, majd a buszmegálló melletti I. világháborús emlékművet tekintheti meg az érdeklődő – A Kossuth utcán tovább haladva a Nagykörűi Halhatatlanok útja két tábláját olvashatják: Koffán Károly és Berze Nagy János emléktábláját. – A Kossuth utcán végig haladva balra az Árpád útra kanyarodunk ahol a Nagykörűi Halhatatlanok útja két táblája: Romzsa János és Wágner Péter emléktáblája olvasható, illetve megtekinthető A búsuló juhász szobra. – A gáton túl a Komp átjárót, Révházat és a Tisza partot tekintheti meg az érdeklődő. A Révháznál olvasható a Nagykörűi legendárium egy története: Tatárjárás. A komp fegyverneki oldalán pedig a Nagykörűi Halhatatlanok útja egy táblája, Lelovich György emléktáblája áll. – A komptól visszaindulva a Majzik Viktor úton haladunk végig, ahol a Nepomuki Szent János szobor és a Nagykörűi Halhatatlanok útja egy táblája: Majzik Viktor emléktáblája áll. – A Majzik Viktor útról egyenesen a Mária Magdolna Római Katolikus Templomhoz érkezünk, ahol megcsodálható a Templom kert és a fakeresztes Golgota, illetve a hozzá vezető stációk. – A Templom mögött található a Cseresznyefajta-gyűjtemény és a bejáratában álló Cseresznye kapu, a Plébánia melletti rózsakertet pedig a Boldogasszonyunk szobor díszíti. – A Templom előtti téren Szent István öröksége szobor tekinthető meg. – A Jókai úton végig haladva, a Művelődési házhoz érkezünk. Mellette a Nagykörűi legendárium egy történetének táblája olvasható: Szarmata temető. – A Május 1. úton tovább haladva a Bölcsőde előtt álló Sárkányölő Szent György szobrot és a Honfoglalás emlékére szobrot tekinthetjük meg, illetve a Nagykörűi legendárium egy története olvasható: Honfoglaláskori vezér törzs. – Az Önkormányzat épülete után található a II. világháborús emlékmű és a Kopjafa 1956 emlékére. – A Petrovay György utcán végig haladva pedig visszaérkezünk a Főtérre, közben igazi falusi nádtetős házikókat láthatunk és élvezhetjük a falusi közeget.

Itt a Galériát és az előtte álló Anyaméh szobrot tekinthetjük meg. – A Rákóczi Ferenc utcán tovább haladva megérkezünk az Orczy térre, ahol a Nagykörűi Halhatatlanok útja egy táblája: Orczy Lőrinc emléktáblája olvasható és megtekinthető A kísértés szobor. – A Táncsics úton tovább haladva található az Illéskő és Nagykörűi legendárium egy története: Illéskő. – Ha tovább egyenesen haladunk megérkezünk a Pálinkafőzőhöz, ahol Pálinka és Bor Szaküzlet is várja az érdeklődőket. – A Táncsics út végén áll a Pintér Kereszt. – A Hunyadi úton visszaindulva egy kis séta után olvasható Petrovay György emléktáblája, majd megérkezünk a Mária Magdolna Római Katolikus Templomhoz, ahol megcsodálható a Templom kert és a fakeresztes Golgota, illetve a hozzá vezető stációk. – A templom mögött található a Cseresznyefajta-gyűjtemény és bejáratában álló Cseresznye kapu, a Plébánia melletti rózsakertet pedig a Boldogasszonyunk szobor díszíti. – A Templom előtti téren Szent István öröksége szobor tekinthető meg. – A Bálint Balázs úton tovább haladva megérkezünk a Kossuth utcába, ahol a Nagykörűi Halhatatlanok útja két táblája: Koffán Károly és Berze Nagy János emléktáblája olvasható. – Érkezés a főtérre, ahol a Látogató központ és az előtte álló Harcos szobor, a buszmegálló mellett pedig I. világháborús emlékmű áll.

Kisköre – Pusztataksony felé közúton, a Tisza híd előtt jobbra – Tisza gáton – Pélyi Madárrezervátum, madármegfigyelés túravezetővel – Hanyi-ér gát – Pély-Tarnaszentmiklós közút – Tarnaszentmiklós Struccfarm – Kisköre Vízügyi Bemutatóterem, 3 D-s Tisza-tavi terepasztal, működő erőmű-makett–Tisza-tó Élővilága kiállítás – Tiszanána-Dinnyéshát kikötői pihenőhely – Tiszanána, falusi porta házi szárnyasokkal – Sarud pusztai madármegfigyelő hely és bagolytanya – Tündérrózsa kikötő Sarud (madármegfigyelő csónaktúrák) – Újlőrincfalva, tóparti madármegfigyelő torony – Tisza gáton – Poroszló, Tisza-tavi Vízi Sétány 1500 méteres gyalogtúra dongaúton 3 madárvárta garantált idegenvezetéssel , Poroszlón további kikötők madármegfigyelő csónaktúrák kiinduló pontjai.

Túraútvonal: Nagykörű Tájház – Anyita-tó – Anyita-fok és ártéri erdő – Kubikgödrök – Szakadópart – Szúnyogok – Digógödrök – Szántók és talajok – Homokhegy – Lapos-tó – Sulymos – Karádi-gyep – Tisza védett halai – Nemesnyaras – Tisza-meder lakói – Tájház
(Információs táblákkal ellátva, 70%-a földút – idõjárástól függõen járható.)