Skip to content
ddd
ccc
bbb
aaa

Illés – kő

Az egykor a falu nyugati határában álló kultikus emelvényt a település a belterületre hozta és
itt állította fel, az egykori gazdasági iskola mellett. Egyesek szilárdul hiszik, hogy az Illés-kő
valójában egy meteorit kő. Az Illés-kőnél látható képet Baranyó Sándor ajándékozta a
településnek 1988-ban.

Daphne – Tisza szobor

A régi piactéren felállított, tölgyfából készült szobor Velekei József Lajos szentendrei lakos
alkotása. Bognár József gátőr javaslata volt, hogy a 2000-es tiszai árvíznél védekezők emlékére
valamilyen emlékoszlopot emeljünk. Ebből az ötletből nőtte ki magát a szoborállítás. Ezért is
találó név a „Tisza”.

Szent István öröksége

A Templomtéren álló festett, tölgyfából készült szobor, az államalapításnak állít emléket. A
kompozíciót és a díszítést a mitikus magyar történelem ihlette és az Árpád-korban ismert
ábrázolásokkal rokonítható.
Az alkotó Blaskó Sándor szobrászművész.

A honfoglalás emlékére

Suba László erdélyi szobrászművész munkája. 2010-ben a felállítását követően, pár
hónappal később innen méterre találták meg itt honfoglaláskori sírokat.

Napkapu

A 1996-ban kizárólag faragott farönkökből készült játékokkal felszerelt játszótér fő díszének
szánta a település a Velekei József Lajos szobrászművész által megálmodott
szobrot.

Kariatida

Az önkormányzat törekszik arra, hogy a
a település kisebb tereit is szobrok díszítsék. Petrovics István délvidéki szobrász alkotása az
Arany János és a Vörösmarty utca találkozásánál levő kis téren áll.

Krisztus

A nagykörűi származású Guth Sándor és felesége adományozta a temető második kapujában
álló mészkőből készült Krisztus

Tűzangyalok

A temető kapujában álló Tűzangyal pár a temető őrzői, Velekei József Lajos művei. A
szobrok 1998-1999-ben képszültek el és kerültek ünnepélyes keretek között kihelyezésre,
felavatásra.

A teremtő

A temető központjában álló 7 méter magas a „másik világba” érkezőt fogadja. Fontos volt, hogy a vallásos hittől függetlenül „mindenki számára” elfogadható teremtő szobra jelenjen meg. A művet Velekei József Lajos készítette.

Kísértés

Az Orczy tér első köztéri szobra Franyo Mackovic délvidéki szerb szobrász faragása.

Anyaméh

A Nagykörűi Galéria bejáratánál áll, a fiatal tehetséges dunántúli szobrász Fűkő Béla
alkotása.

Sárkányölő Szent György

A Bölcsőde bejáratánál áll egy nyári nagykörűi alkotó táborban létrehozott alkotás. Szalay Pál képzőművész szatirikus alkotása.

Harcos

A Látogatóközpont előtt áll Velekei József Lajos szimbolikus műve.

A vén zászlótartó

Pontosan a falu határában, a Szolnok felöl bevezető út mellett áll Suba László műve.

A búsuló juhász

A Hősök terén álló tölgyfából készült szobrot Suba László készítette.

Nepomuki Szent János szobor

A gyónási titkok mártírjaként számon tartott szentnek Nagykörűben is állítottak szobrot. A
késő barokk szobrot a posztamensen található felirat tanúsága szerint 1801-ben állították fel a
mai Majzik Viktor utcában.

Boldogasszonyunk

A Plébánia melletti Magyar Rózsák kertjének közepén méltó környezetben tekint nap, mint
nap az arra járókra Blaskó Sándor szobor kompozíciója, Szűz Mária
Boldogasszonyunkat karján a Kisdeddel.

Cseresznye-kapu

A cseresznye fajtagyűjtemény bejáratában áll két darab cseresznyefából kialakított faragott
cseresznyefa szobor, melyek Veres Nándor tervei alapján készültek.

ÉDENKERT A TISZA PARTJÁN

„Szagolgattunk, kóstolgattuk és gyönyörködtünk. Megcsodáltuk a tüskés paradicsom védekező rendszerét,
elzsibbadtunk a fogfájásfű hatóanyagaitól, szagolgattunk poly-b növényt (végzetfát)…
Ráharaptunk a szecsuáni bors érőfélben lévő magjára és elámultunk a jujuba bőséges termésén. Még sorolhatnám… Aztán kedves háziasszonyunk, Erzsike jóvoltából kóstolhattunk házi zergeszarv savanyúságot és paradicsomos okrát…
Hála és köszönet a házigazdáknak”

(részlet egy látogatói beszámolóból) 

005
001
002
004
006
003

Grósz Tamás nagykörűi kertje valóban édenkerti. Mint meséli, igazi növény-bolond. Ehető, iható, gyógyító, fűszerező, illatos valamint különleges zöldségnövényeket termeszt. Elsődleges célja, hogy bemutassa, hogy megtermelhetők minden különösebb befektetés nélkül, olyan növények is, amik a köztudatban ismeretlenek.
„Grósz Tamásról majd’ kétoldal terjedelmű címszó olvasható a magyar nyelvű British Enciklopédiában. A róla megjelent cikkek és filmek alapján keresték fel. Megemlítik fogtechnikus mesterségét, ám döntően a gyógynövénytermesztésben, hasznosításban és publikációban elért eredményeit értékelik elismerő mondatokkal.”

Cím: 5065, Nagykörű, Tomori út 37.
Telefon: +36 (20) 916 8711
Nyitva egész évben!

A fotók Grósz Tamás Facebook oldaláról származnak!
Köszönjük!

MÁRIA MAGDOLNA KATOLIKUS TEMPLOM

A Tisza éltette falu temploma már 1330-ban megvolt. Az 1683-as török-tatár pusztítást a – Tisza vize védelmezte falu – átvészelte, 1699-ben a Nagykunságban csak itt volt katolikus plébánia. 1776-ban a községbe látogató Eszterházy Károly rossz állapotban találta a templomot. Még látogatása évében elkezdődött az új templom építése a hívek és az akkori patrónus, Haller Sámuel támogatásával. Az építkezés 19 évig tartott, 1785-ben szentelték fel. Az új templom egyszerű barokk épület, enyhén kiugró közép rizalittal, a homlokzat közepén álló toronnyal. Az egyhajós, dongaboltozatú templom sekrestyéjébe festett, faragott késő gótikus kapu nyílik. A torony később épült a templomhoz, állagával többször volt baj. A harangokat az első világháborúban elvitték. 1944-ben a torony találatot kapott, a romos részt visszabontották. A csonka tornyot a Községi Önkormányzat 1994-ben újjáépítette. 2014. évben megszépül a templom és a plébánia is. Mindkét épületet egy-egy nyertes pályázat kapcsán sikerült felújítani, a plébánia felújítása mellett kialakítására kerül egy tematikus sétány a stációk mentén, a templomkertben. 

A templomról bővebben Sziráki Sándor: A nagykörűi ecclesia templomának évszázadai című munkájában olvashatnak.

templom3
slide01
templom6
templom2
templom4
templom07