Skip to content

TÁJÉKOZTATÁS A BAROMFITARTÓK SZÁMBAVÉTELÉRŐL

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztálya felhívja a lakosság figyelmét a baromfitartás bejelentési kötelezettségére.
Az elmúlt időszakban a dél-alföldi régióban rendszeresen jelentkeztek magas patogenitású madárinfluenza járványhullámok, amelyek Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét is érintették. A betegség jelentős károkat okozott az állattartó gazdaságoknak, valamint komoly kihívást jelentett a közigazgatás érintett szervezeti egységei számára.
A vonatkozó jogszabályi előírások alapján a védőkörzetekben és felügyeleti körzetekben szükség van a baromfiállományok haladéktalan számbavételére annak érdekében, hogy az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket megtehesse, ezzel megelőzve a betegség további terjedését.
A kereskedelmi céllal tartott állományok esetében a járási hivatalok által kiadott betelepítési engedélyek, valamint a tartási helyek és tenyészetek adatbázisa (TIR) alapján ez hatékonyan megvalósítható. A nem kereskedelmi (háztáji) állományok azonban sok esetben nem szerepelnek ezekben a nyilvántartásokban, mivel regisztrációjuk nem kötelező. A járványkezelés hatékonysága érdekében azonban ezek adatainak előzetes begyűjtésére is szükség van.
A Kormányhivatal ennek érdekében állománybejelentő lapot készített, amely lehetővé teszi a baromfitartók adatainak rendszerezett formában történő rögzítését. Ez biztosítja, hogy esetleges járványhelyzetben az állategészségügyi hatóság rövid időn belül célzott teleplátogatásokat hajthasson végre.
A baromfitartók a 2025. évre vonatkozóan 2025. május 30-ig kötelesek a baromfitartásra vonatkozó bejelentést megtenni. A további években a bejelentésre minden év február 1. és március 1. között van lehetőség.
A kitöltött bejelentőlap postai úton a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály (5000 Szolnok, Verseghy u. 9.) részére, vagy elektronikus úton a baromficenzus@jasz.gov.hu címre küldhető meg.

A bejelentőlap elérhető a települési önkormányzatoknál, valamint a Kormányhivatal honlapján is.

BEJELENTŐLAP LETÖLTÉSE WORD PDF